MENÜ
MEGOLDÁSOK KERESÉSE                                                                                                               



A deviza-alapú hitelekről








Részletek levelezésemből

Sajnos ez a mai magyar valóság!

 

2013. 01. 04.

Adtak már át egy lakást is eddig? Mert ha nem, addig nem látják az embereim, hogy miért is fizetnének 1 forintot is. Ha megtud többet az első átadásról, értesítsen, mert akkor megváltozik minden és a kispénzű emberek befizetik a fél %ot.  (Márta)

Örömmel tennék én is eleget a hír tejesztésének, de eddig még nem értesültem róla. Sokan várják ezt a hírt! 

2012. 12. 13.    Amikor az ügyvédhez is az ügyfél küldi a Kúria 2/2012.(XII.10.) PK véleményt

T. György!   Nagyon szépen köszönöm! Természetesen, ehhez jogász kell, nem érzem magam butának, de felét sem értem. Többször fogom át olvasni. Találtam egy csoportot, (ügyvédi) akik ezzel foglalkoznak, át kérték az anyagot átnézésre. Csak remélni tudom, hogy lesz valami kapaszkodó. Közben hirdetem a házat, ahol csak lehet. Próbálok a bankkal is egyességre jutni, remélem, végig bírom csinálni, és nem őrülök bele!!!  Ez a 22-es csapdája, csak legyen már vége!  (Mária)

2012. 11. 23.

Tisztelt György! Ismételten köszönöm tanácsát. Minden képpen megvárom a decemberi döntést. Közben folyamatosan árulom, hátha szerencsém lesz, és sikerül eladni a házat. Lehet, hogy jó a  Fren rendszer, amit nem ismerek nem vitatom, de olyan piramis játék formája van, nem ? Már mindentől félek! Arra kérem a jó Istent legyen már vége, történjen valami, mert ebbe bele lehet őrülni. Talán a bankok ezt is akarják.  Még egyszer, nagyon köszönöm türelmét. További szép napot, hétvégét kívánok: Üdvözlettel: N-né

2012. 11. 17.

Tisztelt György! Nagyon köszönöm, megtisztelő figyelmét, segítségét! Itt tartom kezemben a szerződést, mely szerint 2004 június 30-án köttetett. Mindenképp szeretnénk eladni az ingatlant, és szabadulni a hiteltől. Jogi segítséget szeretnénk kérni, mert magán emberként "kicsik vagyunk" a bankkal szemben. Szeretnénk átnézetni a szerződést, mert valószínű,hogy a kezelési költség is CHF-ban van a mai napig elszámolva. Azon kívül,mi is bele esünk dr Léhmann úr által említett időszakba,és szeretnénk igazunknak bírósági úton érvényt szerezni. Kérem legyen a segítségünkre, mi a további teendőnk,...  Nagyon szépen köszönöm! További szép napot, s hétvégét kívánok:   Üdvözlettel. M.N.

2012. 11. 07.

Köszönöm a válaszát!  Ismerem ezt a rendszert már hallottam róla de ez is csak a pénzzel rendelkezőknek lehetőség. Én sajnos még a 15ezer forintot sem tudom előteremteni. Egy keresetből élek a fiammal ami a minimálbér. Igy marad az árverés megvárása vagy reménykedni, hogy jön egy vásárló és idő előtt megveszi.! Mégegyszer köszönöm a tájékoztatót!  Tisztelettel: Bné

2012. 11. 07.

Nagyon köszönöm a választ, de ebben már tag vagyok:):)    D.Gy

2012. 10. 28.

Kedves György!    Köszönöm a válaszát, ebben a rendszerben már én is benne vagyok, még az elején léptem be Gál Robihoz. Igaz. sok mindent nem értek még, de  majd az is eljön.     Üdvözlettel    K.E.

Válasz:   Kedves E. !  Örülök, hogy tagja a FREN-nek és az elején lépett be, mint írja. Előzőleg megírta, hogy van "hitele és sürget az idö". Ezek után nem értem, mert rövidesen lehet beváltható utalványa, persze attól függ, hogy fektetett-e a rendszerbe valamennyi pénzt. Mert aki nem, annak várakoznia kell, mert a mögötte regisztráltak is csak várnak, mint ahogy hallom. Ha senki sem akar pénzt bele tenni a rendszerbe, lassú az indulás, bármennyire is fantasztikus a FREN-System.
 
2012. 10. 14.
Köszönöm válaszát! Már tag vagyok. N.S.
 
2012. 10. 12.
BINGÓ! Megvan! Kedves György! A FREN rendszernek magam is tagja vagyok már jó néhány hónapja. Még az előregisztráció alatt csatlakoztam. Nagyon jól sikerűlt felhívni rá a figyelmet! Gratulálok!  TOVÁBBI JÓ MUNKÁT KÍVÁNOK!!!!!  Üdv:  M.....a
 
2012. 09. 28.
Üdvözletem! Meglepő lenne ha ebben a helyzetben tud ön jó és végleges megoldást, kölcsönökre.............

Kedves V! Két évi munka után beindult az üzlet. Ha Önnek is segítségre van szüksége, vagy részt venne a munkában jelentkezzen. György

Válasz! Ha a Fren-re gondolt, abba már beléptem! Másról nem tudok,
Kedves V! Igen a FREN-re gondoltam. Tehát már belépett. Megosztaná velem véleményét, mivel úgy tűnik számomra, hogy tovább keresi a megoldást. Köszönöm! György  (Sajnos nem osztotta meg véleményét azóta sem.)

2012. 08. 12.

Jóindulattal rendelkező segítőkész emberek segítségét várom. Amennyiben fel tudjuk venni egymással a kapcsolatot részletes leírást adok a pillanatnyi sajnos igen súlyos helyzetemről.

Kedves I.S.!   Átérezve súlyos gondját, pénzt adni nem tudok, de lehetőséget kínálok a kiútra. Mennyi a tartozása jelenleg? Felmondta-e a bank a szerződést? Esetleg kilakoltatás fenyegeti-e? Válasza után tudom megmondani Önnek, hogy mi lenne a megfelelő megoldás?  Üdv.: György

Kedves György! Köszönöm az idáig nyujtott segítségét, és rendkívűl hálás vagyok önnek amiért lehetőséget biztosít arra, hogy belépjek erre a valóban nem mindennapi rendszerbe...

2012.07.17.

Még a nyáron az elején az egyik érdeklődő véleményeztette a rendszert bankos ismerősével. Nem semmi a válasz!

A hozzászólásom a következő:   Szeptemberben milyen ingatlanokat adnak át?

Virtuális számla?  Mit értékesítenek? A házunkat? Amikor mi sem tudjuk eladni?

A második lépcsőt sem értem: ingatlan kiváltás ? a banktól?  lépcső: mi az hogy osztatlan közös tulajdon?

Miért pont 420-ad részt fizetünk, és milyen használati díjért /albérlet lesz a házunk?

Aki ezt írta már belépett? hova amikor még most fejlesztik a rendszert, és szeptembertől indul?

Ez a X.Y 6-7 év alatt csak 2.000.040,-Ft-ot fizet így vissza,23.810,-Ft/havi törlesztővel/ mihez képest, ugyanis szerintem többet vett fel, hogy csak ennyit kelljen fizetnie.

Ez a rendszer még nincs is kipróbálva mi a biztosíték?

Mi a cég neve, cégjegyzék szám, mégiscsak nagy összegű pénzekkel foglalkozik?

Az ingyenes regisztráció is gyanús    E. (aláíró)

 

 

 

 

 

 

 

 

Hírek

  • Dr. Léhmann György ügyvéd urat jogerősen felmentette a Törvényszék -2013.03.22
    2013-03-23 17:57:04

  • Újabb devizahiteles mentőcsomag jön a Bankszövetségtől - 2013.03.20
    2013-03-23 17:54:31

  • Végképp Eltörölni - Nem fizetünk több uzsorát - 2013.03.09
    2013-03-10 14:54:53

  • Óránkénti tájékoztatás a tüntetésről 2013.02.16.-án
    2013-02-18 14:54:17

  • Devizahitel Konferencia a pénzügyi jogok biztosa szervezésében 2013.02.01
    2013-02-03 11:51:12

  • Róna Péter: A devizahitelezés felelősei - Varga István interjú
    2012-12-03 12:47:58

  • Róna Péter: Hét ember felelős a devizahitelezésért
    2012-11-29 10:28:07

    Róna Péter közgazdász szerint a magyar gazdaság vergődésének első helyen álló oka a devizahitelezés bevezetése volt, melyért hét embert tesz felelőssé: Járai Zsigmondot, Király Júliát, Simor Andrást, Gyurcsány Ferencet, Bajnai Gordont, Oszkó Pétert és Felcsúti Pétert.

    Bővebben: Origo.hu

  • 112 ezer családot fenyeget kilakoltatás
    2012-11-16 14:41:14

    Bővebben: INDEX

    December 1-én életbe lép a kilakoltatási moratórium. 3 hónap lélegzetvételhez jutnak a fenyegetett családok. Remélem megtörténedik addig a csoda!

  • Matolcsy: halomban állnak még a devizahitelek, bankreform kell
    2012-11-09 16:58:01

    "Mindenhol érzik már: a bankrendszer reformja nélkül nem kezelhetők a problémák" - írja Matolcsy György a legfrissebb Heti Válaszban megjelent könyvismertetőjében.

    Bővebben: Portfolio.hu

  • Új fedezetet kér a bank
    2012-11-09 16:54:25

    Devizahitel: zuhan a piac, új fedezetet kér a bank az adóstól. Pórul járhat, aki balatoni nyaralóját ajánlotta fel devizahitelének fedezetéül. Több adós kapott ugyanis felszólítást a bankjától az utóbbi időben: a balatoni ingatlanpiaci áresés miatt a fedezet immár kevesebbet ér mint a szerződéskötéskor, ezért szíveskedjék befizetni újabb milliókat vagy újabb ingatlant felajánlani fedezetül. 

    Bővebben: SONLINE

     

    Hitelt? Nem, nem, nem!  Soha.

     

     

     

     

     


     

     

     

     

     

     

Asztali nézet